Zöldalma, Ewart és Kirsteen

Szóval itt volt már az ideje, hogy készüljön a hetero párosról is egy rajz. Ewart-al már az első kötetben találkozhatnak majd a képregényem olvasói, még Kirsteen csak a harmadikban jelenik meg. Az ő kapcsolatuk még egy kissé bizonytalan a fejemben, de az alap koncepciójuk meg van, és érdekesen lesz különleges, mondjuk kb mind a három párosomnál ez a helyzet xd

Ez a kész illusztráció róluk, háttérben Katsukival és Charlottaval

Eléggé húztam a rajz befejezését, az egyik oka ennek hogy hnnng, nem volt kedvem színezni, meg Ewart az első karakterem, aki néger, és hát alapból nem az erősségem a férfi rajzolás, de az ilyen típusú férfiaknak alapból különleges arcjegyeik vannak, mint a nagy lapos orr és vastag ajkak. Hát mit nem mondjak azért szenvedtem vele, nem lett rossz a végeredmény, de azért lesz ő még ennél csinibb is xd csak ki kell gyakorolnom.


Ez volt a nyers sketch, igen itt egy próba arc árnyékolást toltam Ewart-on, hogy lássam kb milyen lesz a végeredmény majd, lineartban nagyon nem tetszett a feje, így egy fokkal már jobb volt.

Ez volt az egész nyers sketch, amin már a koncepció egésze látszott. Ez egy jelenet, mikor már Skóciában (Kirsteen szülőhelyén) élnek. Kb egy slice of life jelenet, amiket am nagyon szeretek, egy csintalan sirállyal, aki ellopja Kirstee kajáját, hehe... 



Lineart, basic színek és árnyékolás. Nagyon szeretem a lóg az eső lába atmoszférát, és itt is ilyet próbáltam össze hozni. Végeredményben nem lett rossz, igazából egészen elégedett vagyok mostanában azzal, ahogy színezek. Találtam egy nagyon kézre álló ecsetet, és sok jó féle színpalettát, amikkel öröm kísérletezni.

Aztán hirtelen felindulásból Zaalma ötletére, csináltam egy drawthisinyourstyle challenge-t. Egy kedves, kis gyermek könyv illusztrátor virág árus rókakaraktere volt a képen. Az eredeti rajzon teljes alakban standdal a háta mögött áruskodott, de én egész szűkre vettem a képkivágatot, mert nem volt kedvem sok apró részlettel foglalkozni. 
Ez a rajz nagyon gyorsan, egy délelőtt meglett. Nem szoktam állatokat rajzolni szóval igazából érdekes, és felpezsdítő volt ezzel a rajzzal foglalkozni, főleg úgy, hogy Zaalma is megcsinálta, és aztán jó volt össze vetni a két rajzot, és azoknak különbségeit.

Itt is sokat kísérleteztem a színekkel.

Aztán, ezt még nem mutattam sehol, de még jó múltkor hirtelen felindulásból csináltam egy gyors redraw-ot. 

Bár jó sketch-es az új verzio, de csak gyorsan feldobtam, mert épp hangulatban voltam. A bal oldali rajz akkor tájt készült mikor megkaptam a rajztáblám, talán 2011-ben, ez a lányka üdvözölte az akkori blogomon az arra tévedőket xd hát nah, az az anatómia magáért beszél :P

Aztán legvégére jöjjön a nagyon szeretett arttrade szekció :)) Hiszen most volt Húsvét! Tana-val Húsvét arttrade évfordulóztunk haha, tavaly már egyszer megcsináltuk, és olyan jó volt újra belevágni, szinte meghatódtam :)


Ezt kapta ő tőlem, két karaktere a webképregényéből, a Yaoi Princess-ből

Ezt pedig én kaptam tőle <3 Csibe Charlotta és Lotte

Aztán Zaalma most teljesen időre kész lett a Húsvéti chibi arttradel, szinte hihetetlen xd Ezt már bekönnyeztem xd

Ezt én rajzoltam neki, a cicalány karakterei a képregényéből :)

Ezt pedig én kaptam tőle, és én adtam meg a karakterek ruciait milyenek legyenek, szóval irtóra boldog vagyok a végeredménnyel, mert Zaalmatól nem mindig látni 2019-es divatot xd 
A képen am Lotte és Damien babócák

Oh és meglett a 2000+ feliratkozó a képregényemen, reméljük kitartóan tudom folytatni vele a munkát xd... 


Megjegyzések

  1. "Zaalmatól nem mindig látni 2019-es divatot" Míí? ezt kikérem magamnak XD, én vagyok a divat koronázatlan császárnője, még papírom is van róla, hogy divattervező vagyok. A japán iskolai egyenrucikat is szétoltom divatlátó szememmel, és már a jövő divatját rajzolom nem ám a mait, ami már gagyiiii XD. Majd meglátod, kapucnis fölsők lesznek mindenfelé muahahah >:D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése