Véget ért ez a nyár is. Tavaly nagyon szenvedtem, igazi erős artblockom volt, ha hívhatom így. Vagy is inkább csak rá kellett jönnöm, hogy nem az a típus vagyok, aki hihetetlen menő, részletes és nagyon durva rajzokat tud/akar csinálni, talán majd egyszer, de most még csak vágyakozom utána, viszont kicsinál xd a gondolat, hogy neki üljek egy ilyennek.
Azt is nehéz lenyelni, hogy másoknak természetesen nagyobb érzéke van a rajzoláshoz, színekhez xd én meg szenvedek mindig ezekkel, ami nagyon kimeríti néha a lelkemet.
Viszont tavalyhoz képest sokat változtam hál' isten! Kezdek egyre jobban rendbe jönni önmagammal, és ezáltal a határaimon belül még, de tudatosan a gyengeségeimet fejleszteni erősségekké:)
Ugye kitartóan rajzolom továbbra is a képregényem :D és egyre jobban feldob, ahogy látom a kommenteket, az érdeklődést a történetem iránt :) Nem rég még egy ilyen kis interaktív mini képregényt is csináltam, ahol az olvasóim egyik ötletét használtam fel, és tök nagy siker lett belőle! Ez pedig nagyon fel lelkesít!
Viszont a történetben még vannak dolgok, amiket egyfolytában variálok nem találom a végét már háromszor megváltoztattam xd borzalom, h tekerem csavarom szerencsétlen lezárást, de fontos, hogy meglegyen, mert akkor az elejébe is betudok csempészni majd utalásokat a végével kapcsolatban. Ezen még filóznom kell azt hiszem xd
A rajzolásban viszont tök sokat segít pl Zalmával közös megegyezésünk, egyik nap én másik nap ő rajzol egy kockát a saját képregényéből xd így csereberélünk meg ellenőrizzük egymást, meg tartjuk egymás lelkét :DDD Ez a rendszer be is válik, rendesen haladunk a munkával, örülök is neki főleg ha segíthetek Zalmának előre haladni a munkájában, mivel szeret sokszor leereszteni, de ez egyikünk álmával sem kompatibilis viselkedés, szóval küzdenünk kell ellene!!!
Aztán hamarosan kezdődik az inktober és Zalmával rendesen felkészülünk rá :D megbeszéltük h igen komolyan végig toljuk idén, és Zalma senpai vett is ilyen profi sketchbookot, a márkája Moleskine, elég drága ahhoz képest milyen kicsike, meg kevéske lap van benne, de senpai annyira rázsongott a notesz témára, hogy véletlenül fent találtam magam én is a vonaton xd és beszerzek én is egyet végül. Adjuk meg akkor a módját! Viszont rá kellett jönnöm, hogy már lassan két éve csak gépen rajzolok így a tűfilcparkom kb használhatatlanná vált xd csak két copicom maradt meg :( az egy copic és három fabercastel kiszáradt és mehet a kukába, szóval még azokat is pótolnom kell majd, mivel amúgy is fel kell mennem pestre, így akkor ezeket mind begyűjtöm majd szépen!
Zárásnak chibi arttrade Spacemonolith-al :) Az ő karakterei Miki és Hana a Yaoi Princess képregényéből

Megjegyzések
Megjegyzés küldése