Szóval ez egy ilyen hogy készült és mennyit szenvedtem blog lesz xd
ugye elkezdtem elölről a színezés tanulmányozását, és első körben cellshade kezdek színezni (ez annyi, h egy alap szín egy éles árnyékkal, egyszerű de nagyszerű)
először chibiken teszteltem, ahogy látható az előző bejegyzésekből, itt két dolgot, amiben amúgy sem vagyok jó, lehet gyakorolni. Az egyik, h base (alap) színeket jól tudjak össze állítani ez nagy gyengém, melyik színek és azoknak árnyalati alkotnak jó, izgalmas kombókat. A másik pedig, h az egyszerű, éles határú árnyék megkívánja, h jól helyére tegyem, mivel ebben sincs még mindig elég tapasztalatom, jól el tudok szórakozni vele, egyes ruha árnyékok, haj... borzalmas xd Viszont kell a tréning, mert ez vezet a célomhoz, hogy egyre jobban megértsem, hogy lehet jól festeni :)
Ugye először chibiken teszteltem, aztán jött Lotte karakterlapja, amin jól bevált a technika, most pedig annyira felbátorodtam, h gondoltam egyet xd és terveztem egy borítót a képregényem 2. fejezetéhez :D kivi leszek, hogy fog tetszeni az olvasóknak!
Nah de kezdjük az elején, szóval már régóta akartam amúgy is egy színes képet a két lányomról, az ötletet pedig nem akartam túl variálni. Van Lotte van Suny, nyilván akkor legyen egy zsebóra háttérnek, még is csak időutazó a Lotte, és amúgy is jól néz ki :D valami repkedő virágok meg óra alkatrészek, tessék-lássék háttér alapon (ennél többel nem is mernék most még kísérletezni, így is kikészültem a végére xd)
Itt is van a kép és lentebb pedig a részfolyamatok
(Lotte és Suny)
Itt is van a kép és lentebb pedig a részfolyamatok
(Lotte és Suny)
Először a nyers sketchet dobtam fel, ez kb az ötlet meg a nagyjábóli beállások stb, igen utólag mindig kicsinyítek a fejeken mert nagyobbakat rajzolok,mint kéne xd
Aztán korrigálom a lányokat, rendesen megcsinálom hajukat fejüket, előkészítem őket a kihúzásra!
(Igen itt már látszik, h korrigálás után mennyivel jobbak az arányaik)
Utána neki kell állni a kihúzásnak, és itt a fő fejtörést a háttér elemek jelentették, nagyon nem volt kedvem kitalálni, meg szerkesztgetni őket, olyan macerás, de jól van ez is megtörtént
Aztán, jöhettek a színek. A lányokkal kezdtem, nyilván xd Feldobom az alap színeket, a hajukhoz igazítva, Lotte egyszerű, de édes overalt kapott, kocka mintával és egy piros tűsarkút, mert az király :D, Suny vörös hajához kékes-zöldes árnyalatokat használtam, amik sztem jól mutatnak. A háttérben az órát, ezüstnek, a liliomokat ugye fehérnek és a random csillagos-eges hátteret misztikusra vettem, ilyen kékes-lilás-mályvás színekkel (ami jól megy a lányok hajához, az óra szürkéjéhez, és elég sötét, hogy a liliomok fehérje és a szallag aranyos sárgája jól kijöjjön)
Végül pedig árnyékoltam a háttér tárgyakat (borzalmas volt, nem is tudom, hogy csináltam végig xd a fém színezés szintén gyengeségem)
Valamint készült hozzá egy felirat is, így került ki Tapas-ra,de máshova sztem felirat nélkül fogom kirakni
Összességében az a véleményem a "kísérletről" hogy az eredmény nem lett rossz, sokat tanultam belőle, de h most egy ideig megint ennél sokkal egyszerűbb rajzokat fogok csinálni az is biztos xd
Megjegyzések
Megjegyzés küldése